1.5.3. Franciaország kávéházai

-
2005.07.22.

1.5.3. Franciaország kávéházai

Marseilles kikötőjébe az első kávészállítmány 1644-ben érkezett. A város első kávéháza 1671-ben nyílt. Ugyanakkor 1669-ben Párizsba a török követ ajándékoz kávét a Napkirálynak. Az arisztokrácia hamar rászokik az új italra. Francia kastélyokban ez időben gyakran rendeznek kávédélutánokat.


1672-ben Blaise Pascal nyitja Párizs első kávéházát. Az ő nevéhez talán azért fűződik az első francia kávés címe, mivel a korábbi években a Saint Germain-i piacon már árulta a kávét.

De Franciaország leghíresebb kávéháza mégiscsak a Procope lett. Nevét olasz alapítójáról Francisco Procopio dei Coltelli-ről kapta. A kávéház a felvilágosodás korában vált híressé, amikor törzsvendégei között volt Rousseau és Voltaire. Ebben az időben kezdtek nagy mennyiségben kávét fogyasztani a párizsi polgárok.

A nagy forradalom után egymás után nyíltak a kávézók, kávéházak, köztük a Café de la Paix, ahová a leghíresebb művészek jártak, a Café de Regence, ami a sakkozók törzshelye volt, és a mindmáig működő Café de Flore.

Főmenü:

  • 1.5.1 Bécsi kávéházak
  • 1.5.2 Olaszország kávéházai
  • 1.5.4 Nagy Britannia
  • 1.5.5 Magyar kávéháztörténet

  • Tetszett a(z) 1.5.3. Franciaország kávéházai akadémia cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
    Tetszett a(z) 1.5.3. Franciaország kávéházai akadémia cikk? Írd meg véleményed!

    További Kávéházak akadémia cikkek

    café lungo - hosszú kávé

    Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

    2023.03.29.

    A víz világnapja (03.22.)

    Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

    2023.03.22.

    Kopi Luwak: Exkluzív és méregdrága a cibetmacska ürüléke

    Egy kávé, melyből egy csészényi adag körülbelül 10 ezer forintot kóstál, kilogrammonkénti ára pedig nagyjából vetekszik a szarvasgombáéval. Ez a kivételes gasztronómiai különlegesség bizony nem a kotyogósba való… de valójában mekkora árat fizetünk érte?

    2020.03.20.

    Tejet a kávéba. Na de milyet?

    A magyar kávékultúrában igen elterjedt az ital tejjel való fogyasztása. Hogy miért? Véleményem szerint leginkább a kávé savasságát és kesernyés aromáját kívánjuk így kompenzálni. Ahogyan korábban a cukorral kapcsolatban, úgy itt is megjegyezném: a jó minőségű kávé feketén is kitűnő! Ha ennek ellenére sem tudod elképzelni kedvenc frissítődet „feljavítás” nélkül, itt van néhány jó tanács a tökéletes íz (és állag) eléréséhez.

    2020.02.08.

    "narrow"
    Gear.svg