Műanyag szék és aranyhal

-
2008.09.03.

Műanyag szék és aranyhal

A Borbély utca és a Katona József utca sarkán található kis park a Figaro kávézó nyáriasított felségterülete. A kert alig pár száz méterre fekszik a Nyugati téri forgatagtól, mégis, ahogy helyet foglalunk a szökőkút mellett, lecsendesedik minden.


A halk vízcsobogás, a barátságos fogadtatás sok vendéget tesz napi visszajáróvá. A park mellőzi a hangulatfokozó kiegészítőket, a lampionokat és a díszkivilágítást. A kör alakú medence lassú mozgású díszhalai főleg az óvodások érdeklődését keltik fel.

Délután gyerekes családokat, csevegő néniket, magányos laptoposokat láthatunk a lombos fák és a napernyők árnyékában, este nyolckor pedig már tele van a hely: egy-két társaság a kapuban ácsorogva alternatív ülőhely után kutat. Ilyenkor jön Ottó, és megoldja a kilátástalannak tűnő helyzetet pár műanyag szék telepítésével. Érdemes időben érkezni annak, aki nádszékes, köztéri pados asztalt szeretne - azért is, mert a lakókra való tekintettel tízkor bezár a kert.

A nyári melegben jeges kávét, frappékat és sorbettót is kínálnak. Kávét minden létező hosszúságban készítenek, sőt a tejes kávé olyan változatát is ígérik, ami pont olyan, mint az otthoni. Jól illik hozzá a marlenka, de lehet a biosüteményekkel is kísérletezni. A borlap ugyan szűkös, ám annál nívósabb pincék nedűit kínálja.

  • Jelen cikkünket a Heti Válasz 8. évfolyamának 34. számában találja.

  • További cikkeinket a Heti Válasz Életstílus rovatában tekintheti meg.

  • Tetszett a(z) Műanyag szék és aranyhal hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
    Tetszett a(z) Műanyag szék és aranyhal hír? Írd meg véleményed!

    További Kávéházak hírek

    Kávézókban és a reggelizőkben kezdődik a CAFe Budapest

    Kávézókban nyit az október 9. és 25. között rendezendő 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelyen reggeli minikoncertek, a kísérletezés és az improvizáció iránt elkötelezett formációk, valamint a hazai dzsesszélet egyik meghatározó zongoristájának ősbemutatója is várja a közönséget.

    2020.09.21.

    "narrow"
    Gear.svg