A Starbucks körvonalazta ambiciózus 2030-as fenntarthatósági céljait

-
2020.02.17.

A Starbucks körvonalazta ambiciózus 2030-as fenntarthatósági céljait

Kevin Johnson vezérigazgató ismertette a Starbucks 2030-ig tartó „erőforrás-pozitívvá” válásának terveit, mely kiterjed többek között a növényi alapú menükre, az egyszer használatos csomagoló anyagokra és a hatékonyabb ellátási láncokra.


A társaság érdekeltjeinek címzett nyilvános levélben Johnson vázolta az intézkedéseket, melyeket a Starbucks a környezetre gyakorolt hatásainak globális csökkentése érdekében tesz. A 2021-ben 50 éves kávécég a következő évtizedre vonatkozóan célul tűzte ki, hogy 50%-kal csökkenti az értékesítési helyek és az ellátási láncok szén-dioxid kibocsátását, a vízfogyasztást és a hulladéklerakókba szállított szemét mennyiségét.

"Ahogy közeledünk 2021-hez, a Starbucks 50. évfordulójához, fokozott sürgősséggel és meggyőződéssel tekintünk a kihívásaink elé. Még nagyobb volumenben kell gondolkodnunk és sokkal többet kell tennünk másokkal partnerségben, hogy vigyázzunk a bolygónkra." - mondta Johnson.

A Starbucks vállalta a téma tudományos megközelítését céljainak elérése érdekében, így felkérte a Quantis-t, hogy megmérje a környezetre gyakorolt hatásait és fenntarthatósági politikájának várható következményeit. A mérések szerint 2018-ban a világ legnagyobb kávélánca - a 31.000 üzlethelyiségében - 16 millió tonna szén-dioxidot bocsátott ki, 1 milliárd köbméter vizet használt fel és 868.000 tonnányi hulladékot termelt, köztük 6 milliárd eldobható csészét.

A meglehetősen ambiciózus fenntarthatósági célok teljesítése nem kis kihívást jelent a folyamatosan növekvő cég egészében, és főképp azokon a piacokon, ahol a Starbucks átlagon felüli sebességgel bővül, mint például Kínában. 2015-ben többek között a kávélánc nem tudta elérni azt a célját, hogy a csészéi 25%-át újrahasznosíthatóvá tegye, illetve a felszolgált italok 5%-át egyedi újrafelhasználható csészékben adja a fogyasztóinak.

Ennek ellenére a Starbucks jelentős erőforrásokkal és tapasztalattal rendelkezik a fenntarthatósági kezdeményezések végrehajtásához. A kávélánc ugyanis 2001-ben tette közzé első társadalmi felelősségvállalási jelentését, és sikerült elérnie a 2008-as célkitűzést, hogy 2015-ig elegendő megújuló energia tanúsítványt vásároljon a társaság által működtetett összes üzlet működtetéséhez.

Kutatások azt mutatják, hogy a környezetvédelmi, illetve az etikus termelési és feldolgozási szempontok egyre inkább előtérbe kerülnek a fogyasztók és a kávézó vállalkozások körében. Az Egyesült Államokban, ahol a Starbucks a 37.000-nél is több „márkás” kávézópiac 40%-át birtokolja, a 2019-ben megkérdezett fogyasztók 45%-a jelezte, hogy hajlandóak többet fizetni a fenntartható forrásból származó kávéért. A megkérdezett iparági vezetők háromnegyede egyetért a fenntarthatósággal, és a környezeti kérdések nagymértékben vagy közepesen érintik vállalkozásaikat.

Fotók: Starbucks

Küri Attila

Tetszett a(z) A Starbucks körvonalazta ambiciózus 2030-as fenntarthatósági céljait hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) A Starbucks körvonalazta ambiciózus 2030-as fenntarthatósági céljait hír? Írd meg véleményed!

További Kávéházak hírek

Kávézókban és a reggelizőkben kezdődik a CAFe Budapest

Kávézókban nyit az október 9. és 25. között rendezendő 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelyen reggeli minikoncertek, a kísérletezés és az improvizáció iránt elkötelezett formációk, valamint a hazai dzsesszélet egyik meghatározó zongoristájának ősbemutatója is várja a közönséget.

2020.09.21.

"narrow"
Gear.svg