BUDAI GOURMET – MINDENBŐL A LEGJOBBAT

-
2011.05.27.

BUDAI GOURMET – MINDENBŐL A LEGJOBBAT

A legjobb éttermek és borászatok, a legfinomabb pálinkák, sajtok, szalámik, sonkák, mézek és felsorolni is nehéz, hogy mi minden más várja a Budai Gourmet látogatóit június 3-4-5-én a Millenáris Parkban.


A hazai gasztronómia éllovasai mutatkoznak be június első hétvégéjén a Millenáris parkban, a Budai Gourmet rendezvény keretében. A jelentősen megújuló gasztrofesztivált idén már a Sziget Szervezőiroda jegyzi. "Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint, hogy a gasztronómiai rendezvénypiac legszínvonalasabb és legjelentősebb rendezvényévé tegyük a Budai Gourmet-t. Azt szeretnénk, hogy ez legyen a gasztro-rendezvények rendezvénye, egyfajta eszenciája a többi eseménynek. Mutassuk be minden területről a legjobbakat, legyen a minőség az elsődleges hívó szó, ennek érdekében megnégyszereztük az eddigi költségvetést és megdupláztuk a közreműködők számát." – nyilatkozta Gerendai
A már számos nagyrendezvényen edződött borászatokon és pálinkafőzdéken túl, sok olyan résztvevője van az idei Gourmet fesztiválnak, akik először jelennek meg a széles tömegek által elérhető gasztro rendezvényen. Például először fordul elő, hogy az 50 legjobb hazai étteremnek több mint a fele kitelepül, hogy ízelítőt adjanak a konyhaművészetükből. A kulináris kalandozások során megismerkedhetünk a legjobb alapanyagokkal, a legkiválóbb termelőkkel, az elhivatott kereskedőkkel is, de teret kapnak a legjobb a halászléfőzőktől, a pörkölt készítőkig, mindazok akik hiszik azt, hogy érdemes kiemelkedő színvonalú ételeket és italokat készíteni. A rendezvényen rendhagyó módon egy piactér is kialakításra kerül, ahol bemutatkoznak az ország legjobb termelői piacai, itt helyben megvásárolható lesz a házi termékek színe java.

"Gasztroforradalom zajlik Magyarországon és a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy mekkora tömegeket sikerül a forradalom mellé állítani, hiszen a kínálat, megfelelő mértékű kereslet nélkül nem tud fejlődni." - mondta Gerendai Károly főzervező. Elmondása szerint nem túlzás a gasztoforradalom jelző egy olyan országban, amely 60 évnyi folyamatos önáltatás után, egyszerrre rohamtempóban igyekszik felzárkózni az élvonalhoz. "Bár a hazai kínálat és az általános gasztro-kultúránk néhány év alatt többet fejlődött, mint előtte évtizedeken át, sajnos a többség fejében még mindig a mennyiség fontosabb a minőségnél" - mondja Gerendai. A megújult Budai Gourmet igyekszik bebizonyítani, hogy van tömeges érdeklődés a minőségi vendéglátás és gasztronómia iránt. Ennek érdekében próbál minél teljesebb képet adni a hazai gasztronómia csúcstermékeinek és szolgáltatóinak világáról. "Mindenből a legjobbat szlogennel kezdtünk neki rendezvény megújításának, azonban tisztában vagyunk vele, hogy a jó vagy a legjobb egy szubjektív kategória, ezért első körben felkértük a legnevesebb és legelismertebb hazai szakértőket, hogy legyenek a segítségünkre a résztvevők kiválasztásában."- tudtuk meg Gerendaitól. A hazai rendezvények közül egyedülálló módon, a Budai Gourmet rendezvényre csak szakmai előzsűrizés és meghívás útján lehet bekerülni. A látogatók tehát, a szakértők által elvégzett minőségi szelekció után kapnak ízelítőt, a kereskedelmi forgalomban beszerezhető legjobb termékekből, a pezsgőktől az ásványvizeken át, a kávé és tea különlegességekig.

2011-től tehát a Sziget Kulturális Szervezőiroda nevéhez fűződik már e rendezvény szervezése is. Az ifjúsági és kulturális rendezvényszervezés területén piacvezető cég az évek során felhalmozott speciális szakmai tudását a gasztronómiai rendezvények területén is szeretné tovább kamatoztatni. Így nem csupán a Budai Gourmet, de a legnagyobb presztízsű borverseny, a Pannon Bormustra szervezését is átvette a Sziget Szervezőiroda. A rendezvény mustra része már lezajlott, május közepén, Pannonhalmán hazai szaktekintélyek és a világ legnevesebb borítészei kóstolták végig a nevezett nedűket. A végeredményt azonban csak június 2-án, a Budai Gourmet szakmai napján tudhatjuk meg. A kiválasztott csúcsborokkal a nagyközönség is találkozhat majd a rendezvényen.
Bár a Sziget munkatársai a nagyrendezvények szervezésében egyedülálló referenciákkal rendelkeznek, a speciális gasztronómiai szakértelmet külső szakemberek biztosítják. A Budai Gourmet hiteles szakmai megvalósításában a hazai gasztronómiai legnevesebb szakemberei vesznek részt. Segítőtársként eddig Bíró Lajos, Csapody Balázs, Harmath Csaba, Heimann Zoltán, Jókuti András, Kató András, Mautner Zsófia, Molnár B. Tamás, Nemes Richárd, Segal Viktor, Tálos Attila, Vajda Pierre, Wossala Rozina, Harmathy Ildikó (Piactér), Dr. Panyik Gáborné és Bart Dániel állt a rendezvény mellé.

A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a rendezvénynek ne csak a gasztro kínálata legyen színvonalas, hanem az általános körülmények is kiemelkedők legyenek a látogatók számára. Ezért a takarítástól az ülőhelyek számáig, minden területen, a tömegrendezvényeken megszokottnál lényegesen jobb körülményeket biztosítanak, ezzel is erősítve a rendezvény prémium jellegét. Ahhoz, hogy megfelelő számú ülőhelyet tudjanak kialakítani, például lefedik a Millenáris park egyik tavát és annak felületén is asztalokat és székeket helyeznek el.
A rendezvény június 2-án délben, a zártkörű szakmai nappal indul, ahol a gasztronómiai iparág szereplőit várják, a kistermelőtől a nagykereskedőig, a szakácsoktól a kritikusokig, lehetőséget kínálva az ismerkedésre, kapcsolatépítésre. Ezen a napon – neves szakemberek segítségével – megválasztják az egyes termékkategóriák legjobbjait, hogy a másnaptól már a nagyközönség felé is nyitott eseményen a látogatók megismerkedhessenek a szakemberek által legjobbnak tartott "Gourmet termék"-ekkel. Az est záró programjaként pedig a XII. Pannon Bormustra Díjkiosztó Gálája kerül megrendezésre.
A Budai Gourmet a második napjától, június 3-án 12 órától már nyitott a nagyközönség előtt, s onnantól három napon át, igazi kulináris kaland és vásári hangulat vár mindenkit a Millenáris parkban, ahol minden megkóstolható és megvásárolható lesz. A belépőjegy 2900 Ft fejenként és naponta, amely magágba foglal egy kóstoló poharat és egy Fesztivál Kártyát, amely a Budai Gourmet a kizárólagos fizetési eszköze. A kártya a rendezvény számos pontján készpénzzel vagy bankkártyával feltölthető, az egyenleg minden terminálon ellenőrizhető és a kártyán megmaradó egyenleg, a rendezvény végéig visszaváltható.
A rendezvényen két színpadon is zajlanak majd szakmai bemutatók, előadások, amelyek részletes programja és a résztvevő partnerek listája, megtalálható a rendezvény honlapján.

Tetszett a(z) BUDAI GOURMET – MINDENBŐL A LEGJOBBAT hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) BUDAI GOURMET – MINDENBŐL A LEGJOBBAT hír? Írd meg véleményed!

További Kávéházak hírek

Kávézókban és a reggelizőkben kezdődik a CAFe Budapest

Kávézókban nyit az október 9. és 25. között rendezendő 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelyen reggeli minikoncertek, a kísérletezés és az improvizáció iránt elkötelezett formációk, valamint a hazai dzsesszélet egyik meghatározó zongoristájának ősbemutatója is várja a közönséget.

2020.09.21.

"narrow"
Gear.svg