ELSŐ MAGYAR KÁVÉ ÉS KOKTÉLFESZTIVÁL

-
2008.06.06.

ELSŐ MAGYAR KÁVÉ ÉS KOKTÉLFESZTIVÁL

Megtartották első sajtótájékoztatójukat a KÁVÉ ÉS KOKTÉLFESZTIVÁL szervezői. A Vörösmarty téréren található Caffé de Paris kávéházban a hazai és nemzetközi sajtó több mint hetven képviselője előtt a szervezők ismertették a 2008. július 3-6-közt, Budapesten a Millenáris Parkban megrendezésre kerülő Első Magyar Kávé És Koktélfesztivál célját, szellemiségét és programjait.


A rendezvénnyel kapcsolatban tapasztalható érdeklődést tükrözi, hogy a médiából jól ismert Medveczki Ilona, Erdőhegyi Brigitta, Fésűs Nelli és Iván is jelen voltak a rendezvényen. A fesztivál sajtófőnöke, Jáksó László, a tőle megszokott humorral mutatta be a rendezvény szervezőit és támogatóit. Szieben Katica ügyvezető köszöntötte a megjelenteket.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviselői, Telek Péter bizottsági elnök és Bíró Tivadar Mesterbizottsági elnök a szervezők kitartását méltatták, és a sajtó előtt is kinyilvánították, hogy a gasztronómia e két különleges szereplőjének fesztiválszintű megjelenését komoly szakmai áttörésnek tekintik. A kávé és kevert italok fogyasztói kultúrájának formálását az MNGSZ-nek támogatnia kell. Tóth Sándor és Nagy Zoltán a rendezvény szakmai vezetői néhány gondolatban fogalmazták meg a rendezvény szakmai küldetését. A Barista Hungary és a Kávéházak.hu csapata szakmailag támogatja a rendezvényt, és önálló pavilonban várja a baristákat, a leendő baristákat és mindazokat akik a minőségi kávékészítés elméleti, gyakorlati tudására vágynak, vagy egyszerűen a szükséges alapanyagok és eszközök beszerzése felől érdeklődnek.
Jó hír a baristáknak. Fesztivál Barista Bajnokság is megrendezésre kerül. A bajnokság kiírása és a nevezési lap néhány napon belül letölthető lesz a www.kaveeskoktelfesztival.hu és a www.kávéházak.hu weblapokról.

És még néhány különlegesség a rendezvényről: az Afrikai Magyar Egyesület önálló pavilonban mutatja be a kávé őshazáját, a faszénen pörkölt eritreai kávét és tradicionális italait, melyeket meg is lehet kóstolni. Lesz konga party, FAIR TRADE kávézó, tájékoztatott Balogh Sándor a Kongói Kijelölt Tiszteletbeli Főkonzul. A fesztiválon Nyári Károly bárzongorista és fellépő vendégei gondoskodnak az igazi bárhangulatról.
A rendezvény előkészületeiről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

Tetszett a(z) ELSŐ MAGYAR KÁVÉ ÉS KOKTÉLFESZTIVÁL hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) ELSŐ MAGYAR KÁVÉ ÉS KOKTÉLFESZTIVÁL hír? Írd meg véleményed!

További Kávéházak hírek

Kávézókban és a reggelizőkben kezdődik a CAFe Budapest

Kávézókban nyit az október 9. és 25. között rendezendő 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelyen reggeli minikoncertek, a kísérletezés és az improvizáció iránt elkötelezett formációk, valamint a hazai dzsesszélet egyik meghatározó zongoristájának ősbemutatója is várja a közönséget.

2020.09.21.

"narrow"
Gear.svg