Kiderült, mit rejtenek a kávékapszulák

-
2019.11.29.

Kiderült, mit rejtenek a kávékapszulák

A népszerű kapszulás kávék „eszpresszó” típusainak átfogó vizsgálatára került sor a legújabb Szupermenta teszten. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összesen 24 terméket vizsgáltak, ebből 16 koffeintartalmú, míg 8 koffeinmentes változat volt.


A Nébih termékteszt programja – amely novemberben ünnepelte 5 éves fennállását – ezúttal az „eszpresszó” vagy ilyen módon is elkészíthető kapszulás kávékat vizsgálta. A „hatósági kosárba” koffeintartalmú és koffeinmentes termékek egyaránt kerültek.

Több mint 1400 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el a szakemberek. A vizsgálat az alapvető beltartalmi értékek feltárása mellett néhány paraméter esetében az elkészített kávékra is kiterjedt. Kiemelendő a kapszulákban található kávéfajták ellenőrzése, a termékek koffeintartalmának, valamint az alumínium kioldódásának analízise. A gluténtartalmat is megmérték, hiszen annak jelenléte felveti a hamisítás gyanúját. Jó hír, hogy ilyen problémával nem találkoztak a szakemberek.

Kevéssé örvendetes a jelölésen feltüntetett kávéfajták összehasonlításának eredménye. Két terméknél ugyanis nem egyezett a kapott laboratóriumi eredmény és a csomagoláson jelölt kávéfajta. Az egyik kávé jelölése szerint a termék csak arabica kávét tartalmaz, az analízis azonban 86% arabica és 14% robusta fajtát bizonyított. A másik érintett termék jelölésén arabica és robusta szerepelt, miközben a termék 100% robusta kávét tartalmazott.

Továbbá egy termék jelölésén feltüntették, hogy a koffeinmentes kávé természetes úton, mindenfajta kémiai adalékanyag hozzáadása nélkül lett előállítva. Ez a tájékoztató információ is megtévesztőnek minősült, mivel a koffeinmentesítés etil-acetát oldószerrel történt.

A komplex ellenőrzés biztonsági és minőségi hibát nem tárt fel, a kapszulás kávék biztonsággal fogyaszthatók.

A laboratóriumi vizsgálatok és a kockázatértékelés alapján az is elmondható, hogy alumínium bevitel szempontjából – az átlag fogyasztói bevitelhez viszonyítva – még napi fogyasztás mellett sem jelentenek élelmiszerbiztonsági kockázatot a vizsgált kávék.

A koffeintartalom tekintetében elmondható, hogy a vizsgált 8 koffeinmentes kávé megfelelt a Magyar Élelmiszerkönyvben előírtaknak.


Jelölési hibák miatt összesen 6 esetben indult hatósági eljárás, amelyből háromnál megtévesztő jelölés miatt bírságot is kiszabtak a hivatal felügyelői.

Néhány kisebb jelölési hiba miatt az élelmiszer-vállalkozók figyelmeztetésben részesültek, míg a súlyosabb jelölési hiányosságok miatt élelmiszer-ellenőrzési bírság és eljárási költség kiszabására került sor, összesen 440.000 Ft értékben. A hibák kijavítására az érintetteknek intézkedési tervet kell benyújtaniuk a hivatalhoz.

A laboratóriumi-hatósági vizsgálatok eredményeként a súlyosabb, fogyasztót megtévesztő jelölési hibák miatt az összesített rangsorból végül kizártak 3 kapszulás kávét.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket „vak-kóstolásos” módszerrel. A koffeinmentes és a koffeint tartalmazó kapszulás kávék esetében külön Szupermenta rangsor született.

A koffeintartalmú kapszulás kávék versenyében
1. helyen a Nespresso Espresso Livanto végzett;
2. helyezést ért el a Lavazza Espresso Armonicomíg
3. lett a Bellarom Classico Espresso zárt a Szupermenta rangsorában.

 

A koffeinmentes kapszulás kávék között
1. lett az Amaroy Bar Italia Decaffeinato;
2. helyezést ért el a L’OR Espresso Decaffeinato, míg a
3. helyet a Nespresso Arpeggio Decaffeinato érdemelte ki.



Forrás: https://portal.nebih.gov.hu/

Küri Attila

Tetszett a(z) Kiderült, mit rejtenek a kávékapszulák hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Kiderült, mit rejtenek a kávékapszulák hír? Írd meg véleményed!

További Kávéházak hírek

Kávézókban és a reggelizőkben kezdődik a CAFe Budapest

Kávézókban nyit az október 9. és 25. között rendezendő 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelyen reggeli minikoncertek, a kísérletezés és az improvizáció iránt elkötelezett formációk, valamint a hazai dzsesszélet egyik meghatározó zongoristájának ősbemutatója is várja a közönséget.

2020.09.21.

"narrow"
Gear.svg