Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony

Középkori várfal, kapu, bástya, az egykori Török Birodalom északnyugati irányban fellelhető legtávolabbi dzsámija Esztergom Vízivárosában. A rekonstruált reneszánsz vízgép a Veprech-toronyban.
Egy látogató írta a múzeum vendégkönyvébe, hogy nem gondolta volna, mennyi történet kötődik egy ilyen kis helyhez. Valóban így van, hiszen akár a római korba is visszamehetünk a történet kezdetéig. Ha a falak beszélni tudnának, vajon mennyi mindent el tudnának mesélni Árpád-házi királyaink udvarának életéről, a Török Hódoltság idejéről, majd a török utáni életről, az iparosításról a mai napig! Aki ellátogat hozzánk, ízelítőt kaphat a hely történetéből történész munkatársunk előadásában. Az állandó kiállítás mellett időszakos tárlatokkal is várjuk az igényes kultúra kedvelőit. Nyitvatartási idő: keddtől vasárnapig 10:00-17:00 Miután megismerkedtek a Múzeummal, kérjük térjenek be a 2013. májusában megnyitott Dzsámi Kávézóba is! A feltárt középkori út mentén, amelyen a város lakói hajdanán a Dunához jutottak ki, hangulatos asztalok várják a pihenni, felfrissülni, beszélgetni vágyókat. Élvezzék a Malombástya belső udvarából a remek kilátást a Bazilikával koronázott Várhegy felé, vagy csodálják meg az Erzsébet-parkra nyíló teraszról a Duna szépségét! Mindehhez az élményhez prémium minőségű kávékkal, teákkal, frissítőkkel, jeges finomságokkal szeretnénk hozzájárulni. Nyitvatartási idő: keddtől vasárnapig 10:00-20:00 Szeretnén!k felhívni az Esztergomi Dzsámiba autóval érkezőket, hogy a Berényi Zsigmond utcába csak önkormányzati engedéllyel szabad behajtani. Éppen ezért a látogatás előtt kérjük tájékozódjanak a környékbeli parkolási lehetőségekről. Várjuk szeretettel

Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony elérhetősége

Adatok:

Cím: Berényi Zs. u. 18., Esztergom, Hungary, 2500

Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony nyitvatartás

  • Hétfő Zárva
  • Kedd Zárva
  • Szerda Zárva
  • Csütörtök Zárva
  • Péntek 10:00 - 16:00
  • Szombat 10:00 - 16:00
  • Vasárnap 10:00 - 16:00

Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony értékelései

Te milyennek látod ezt a helyet (Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony)? Értékeld:

Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony alapadatok

Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony facebook posztok

A Dzsámi Múzeum és Veprech-torony technikai okok miatt augusztus 28-29-én (szombaton és vasárnap) zárva tart.
Köszönjük megértésüket!

Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony, 2021.08.25.

Fényképek Irány Esztergom bejegyzéséből

D4 Dunakanyari Turisztikai találkozó volt Esztergomban! 🤩

Szentendre, Visegrád és Vác után kedden a Dunakanyar fővárosában egyeztettek a régió turisztikai szakemberei.

📍 Az Irány Esztergom csapata mozgalmas és...

Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony, 2021.07.07.

Fényképek Irány Esztergom bejegyzéséből

🌃 Ma van a Múzeumok Éjszakája! Ti már tudjátok mit néztek meg először? 😊

🚂 A programok 18 órától kezdődnek, ekkor indul az első Esztergomi Városnéző Kisvonat is a Duna Múzeum elől. A helyszínek között 23 óráig kisvonatozhatunk.

Esztergomi Dzsámi és Veprech-torony, 2021.06.26.

"narrow"
Gear.svg