Az ezerarcú Kaméleon 2007.07.10. | Zacc
A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ hatodik éve, azaz 2002-től rendezi meg nyaranta nagysikerű rendezvénysorozatát, ezzel is hozzájárulva a budai oldal kulturális életének színesebbé tételéhez.

A Mammut Színház kezdeményezés annak a koncepciónak a része, amely célul tűzte ki, hogy a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ egyfajta "minőségi közösségi tér", olyan találkozási pont legyen, ahol a hagyományos vásárlási lehetőségeken túl sokszínűbb szórakozási- és kulturális szolgáltatások várják a látogatókat.

2002-ben, az első Mammut Színház szervezése, szakmai előkészítése Tollár Mónika produkciós vezető irányításával kezdődött. A rendezvénysorozat évről évre egyre több nézőt vonzott: jóhírének terjedésével párhuzamosan a belépőjegyekre gyakran többszörös lett a "túljelentkezés" és folyamatosan érkeztek a pozitív nézői visszajelzések. Ennek alapja az a szakmai igényesség, amelynek köszönhetően nyaranta a hazai színházi élet kiválóságai szórakoztatták a közönséget. Az öt nyár keretében több éve sikeresen futó, magas színvonalú prózai és zenés előadások kerültek színre, illetve elismert és közismert művészek léptek fel.

Az elmúlt öt évben az alábbi művészek szerepeltek a rendezvénysorozat színpadán (ABC sorrendben):
Antoni Arnold, Bacsa Ildikó, Batki László, Bácskai János, Bácskai Juli, Bede-Fazekas Annamária, Bede-Fazekas Szabolcs, Beleznay Endre, Berki Adrienn, Bíró Eszter, Boros Sándor, Botos Éva, Csákányi Eszter, Cselik Gábor, Dér Denisa, Dolhai Attila, Fejes Rita, Fesztbaum Béla, Födő Sándor, Frech Zoltán, Fullajtár Andrea, Gáspár András, Gáspár Sándor, Gyabronka József, Helyey László, Honti György, Horgas Eszter, Horváth Lajos Ottó, Igó Éva, Juhász Illés, Kaszás Attila, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter, Kátya Alikina, Kerekes Éva, Kocsis Gergő, Kuzbelt Péter, Lukáts Andor, Magyar Attila, Magyar Éva, Méhes Csaba, Mukli Gyula, Nagy Sándor, Nagy-Kálózy Eszter, Nádasi Vera, Orosz Róbert, Őze Áron, Papp Zoltán, Peller Anna, Rékasi Károly, Róbert Gábor, Rudolf Péter, Széles László, Széles Tamás, Szirbik Bernadett, Szirtes Edina Mókus, Szőcs Artúr, Szűcs Nelli, Tálos József, Tóth József, Tóth László, Trill Zsolt, Vadász Attila, Vallai Péter, Varga József, Varga Klári, Zöld Csaba, Zsédenyi Adrienn.

A sikeres éveket követően 2007-ben nyolc előadást láthat a közönség a nyári rendezvénysorozat keretében: prózai, zenés és irodalmi esteket, valamint – idén először! - gyermekeknek szóló produkciókat. A július 11-én kezdődő szerdai előadássorozat nyolc héten át, azaz augusztus 29-ig várja a színházat, koncerteket, irodalmi esteket kedvelőket.

A Prah című július 11-i nyitóelőadás két szereplője két közismert fiatal színész, Pikali Gerda és Magyar Attila.
"Ha ötösöd van a lottón, az életed gyökeresen megváltozik! Már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt! Ha kitöltesz egy szelvényt, nincs visszaút, milliárdos is lehetsz! Vállalod ezt a kockázatot?"
A legfrissebb Spíró György vígjátékban egy olyan házaspár életét mutatják be, akikkel megtörténik az, amiről a legtöbben csak álmodunk: öttalálatosuk van a lottón. Hiszen mindannyian arra várunk, hogy egyszer ránkmosolyog a szerencse. A házaspár azonban nem tud mit kezdeni az ölébe hullott lehetőséggel; már nem vásárolhatják vissza az elmúlt éveket, és már nem válthatják meg a közös jövőjüket sem.

A Jazz+Az és a Cotton Club Singers egykori énekesnőjének, Kozma Orsinak régi vágya, hogy olyan közegben énekelhessen, ahol a dalok, a zene által elővarázsolt hangulat határozza meg az estét. Július 18-i fellépésére épp ezért speciális figyelemmel válogatta össze a számára legkedvesebb dalokat. A Mammut Színház színpadán természetesen felcsendül majd néhány Jazz+Az sláger, a Cotton Club Singers-es időkből finom dzsessznóták, de ugyanúgy helyet kapnak az újonnan megjelent szólólemezének leginkább szeretett pillanatai is. A rendhagyó esten – melynek címe Az igazi szerep - a Jazz+Az másik énekesnője, Váczi Eszter is énekel majd.

Július 25-én, hat év után első alkalommal köszönthetünk gyermekeknek szóló előadást a Mammut Színház színpadán: a Bozsik Yvette Társulat kimondottan a kicsiknek készült darabját, a nagysikerű Létrameséket. A szebbnél szebb gyerekversekre (Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán, József Attila, Csukás István műveire) készített koreográfiák bárkit elrepítenek a mesék és a képzelet világába és a felnőtté válás rejtelmeibe. A tánc és az irodalom találkozását Bozsik Yvette álmodta színpara. Az előadásban hangfelvételről hallható Ónodi Eszter, Tóth Anita és Szacsvay László.

A Four Fathers, az "a capella"-éneklés nagymesterei augusztus 1-én ismét a Mammut Színház színpadán! Hangulatos, humorral fűszerezett műsorukkal – melynek címe Hang-lemez - ez évben is minden korosztálynak önfeledt szórakozást nyújtanak. Az előadás a Four Fathers azonos című CD lemezének színpadi változata: a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek magyar slágereinek átiratai. Ízelítőül pár cím az est során elhangzó dalok közül: Reszket a hold a tó vizén, Petróleumlámpa, Meseautó, Gyere ki a hegyoldalba, Évszakok, Gedeon bácsi, Sohase mondd, Szállj fel magasra, Lökd ide a sört, Régi csibészek, Csavard fel a szőnyeget, Hotel Menthol, Ünnep…

“Kutyás lettem. Hatlábú. Nem akartam az lenni. Eszem ágában se volt. Meggyőződéses kutyátlan voltam harminchat éven át. Harminchat évig el nem tudtam volna képzelni, hogy egy póráz végére kötve naponta háromszor lemasírozzak egy térre, ahol nincsen semmi sem, és ami van, hát arról jobb nem beszélni." Augusztus 8-án Bächer Iván legnépszerűbb kutyás történeteit hallhatják a nézők a Mammut Színház színpadán Gyabronka József rendhagyó előadásában, valamint a szerző zongorakíséretével. A produkció a Bächer Iván Hatlábú című sikerkönyve alapján készült és évek óta teltházzal játsszák a Spinoza Házban.

Vajon ki ne ismerné hazánkban Presser Gábor, Katona Klári, Sztevanovity Zorán és Dusán dalait? Szirtes Edina Mókus és Mujahid Zoltán, a Megasztár felfedezettje még nem is élt, mikor ezek a nóták születtek. A két fiatal zenész-énekes szépen lassan fedezte fel magának mindazt, ami másoknak a fiatalságot, az életet jelentette, jelenti. Így érlelődött meg bennük az elhatározás: egyszer ők is szeretnék eljátszani ezeket a remekműveket. A Mammut Színház színpadán augusztus 15-én egy olyan világot idéznek meg, ahol a szavak még érzelmeket, igazságot, álmokat, hitet, vágyat jelentettek. Ahogy az est címe is jelzi: Valahol mélyen a szívünkben…

Augusztus 22-én ismét a kisebbeké a Mammut Színház színpada! Benkő Nóra, a Pesti Magyar Színház színésznője, valamint a TV 2 műsorvezetője) Te vagy az ünnep című műsorában nem csak megszólítja gyerekközönségét, de be is vonja őket a közös éneklésbe, játékba. A dalok segítségével a gyermeklélek széles skáláját mutatja be: a játékos csúfolódást, incselkedést, a felszabadult játékot és bohóckodást. Mindemellett a komolyabb érzések (mint az első szerelem, a titkolózás és a rácsodálkozás a világra) is helyet kapnak az előadásban. A műsorban elhangzó verseket Tóth Krisztina és Lackfi János írta.

Az idei nyári Mammut színházi szezont Varga Feri és Balássy Betti zárja augusztus 29-én Hangjegyesek című koncertjükkel.
Az igazán tehetséges énekesek nagy előszeretettel lépnek színpadra kisebb zenekari formációval, hiszen így még inkább bizonyíthatják valódi zenei képességüket. Varga Feri és Balássy Betty számára nem szokatlan a unplugged jellegű zenélés, hiszen Feri, akár egy sima dobkísérettel is képes magas színvonalon szórakoztatni, Betty pedig nem véletlenül kapott több nemzetközi díjat, elismerést nívós Jazz-versenyeken.

Ritka alkalom, hogy egy-egy estére sikerül ebben a formában ezt a produkciót színpadra állítani, de talán ettől még maradandóbb lehet az élmény. A zenei program rendkívül széles, színes zenei skálán szórakoztat: Frank Sinatra I’ve got you under my skin című régi örökzöldje mellett olyan nagy slágereket is hallhatunk, mint az On Broadway, Route 66, Have you met Ms. Jones, Somebody to love, Orange Colored Sky, Makin’ Whooppee - vagy napjaink zenei állócsillagának Eric Clapton Change the world című dala.

A Hangjegyesek a magyar dalok kedvelőit is kellemes meglepetésekkel várják, hiszen az Ébredni valakiért című nagylemezükről néhány különlegesre hangszerelt dalt is bemutatnak, amelyek sorából az Egy bolond százat csinál című sláger sem lehet kivétel. Különleges produkciót csak különleges zenészekkel lehet létrehozni. Feri és Betty olyan zenészeket tudnak a produkció mellé felsorakoztatni, akiknek köszönhetően a zenélés igazi örömmé válik.

jegyárak:
gyerekelőadásokra: 1.000 Ft
irodalmi estekre: 1.500 Ft
prózai előadásokra: 2.500 Ft
zenés előadásokra: 3.500 Ft

jegyek kaphatók:

  • a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ
    információs pultjainál (tel: 345 8020 és 345 8333)
  • a Broadway Jegyirodában (tel: 30/9216 350 vagy 340 4883)
  • az előadás előtt egy órával a helyszínenhelyszínen


  • Az újhullámos kávé és a tökéletes croissant édes házassága június 28-tól a Nagymező utcában
    Blog írások
    Már több, mint egy hónapja nyitott a Bloom Coffee, mely nem feltétlen a könnyű
    megtalálhatóságáról, méginkább a finom süteményeiről, ízléses interiőrjéről és kávéitalairól
    ragadhatja meg a kávészeretők figyelmét.
    Café Budapest
    Habár sokáig csak vendégkávé volt itthon a Per Nordby, addig a By Beansben nyitása óta már állandó az őrlőben. A kávépörkölő tulajdonosa nem először járt Magyarországon, azonban most nem üres kézzel érkezett.
    Koffein