Részletek a világbajnokságról

-
Barista Bajnokságok, 2009.03.30.

Részletek a világbajnokságról

Már csak pár hét és újra itt a 10. Barista VB! Aki még nem tudná, az idei évben a szokásos kora nyári időpontot kicsit előbbre hozták: április 16-19 között kerül megrendezésre a verseny. A helyszín pedig az Egyesült Államok, a keleti parti Georgia állam fővárosa, Atlanta.


A közvetítés
Az indulók 16-tól három napon át, három körben mutatják be versenygyakorlatukat, prezentálják kávéikat. A harmadik nap estéjén (helyi idő szerint 17.30-kor) kihirdetik a hat döntőbe került versenyző nevét. A döntőre 19-én, vasárnap 12-14 óra között kerül sor. A díjátadás 15 órától lesz megtekinthető. Szerencsére ez nem csak azokra vonatkozik, akik a helyszínen izgulják végig a versenyt! A világbajnokság hivatalos honlapjáról idén is elérhető lesz a verseny első napjától az élő közvetítés. A döntő közvetítése nálunk az esti főműsor-időbe esik.

Szabályváltozások
Az alapvető feladat – 4 espresso, 4 cappuccino és 4 saját kreációjú különleges kávé elkészítése és szervírozása 15 perc alatt – nem változott, de sok kisebb és nagyobb változtatást vezettek be ebben az évben.
Az új pontozási szisztéma szerint az érzékszervi bíró maximum 179 pontot adhat egy-egy versenyzőnek. Az eddigi évekhez képest fő különbségként kiemelendő, hogy ebben a rendszerben sokkal kisebb szerep jut a technikai bírók által adott pontszámoknak. Korábban az ő pontszámaikat átlagolták, majd hozzáadták minden érzékszervi bíró pontszámához. A két technikai bíró így valójában "négy embernyi" pontot adott. Az új rendszerben pontjaikat (maximum 77) a főbíró egyszerűen hozzáadja az érzékszervi pontokhoz, nincs duplázás. A technikai pontszámok súlya így 35-ről 18%ra esik vissza, az érzékszervi pontok súlya viszont 65-ről 82%-ra nő az összesített eredményben!
A maximálisan elérhető pontok száma 870 (4x179 + 2x77).

További fontos változások:

  • az egy csoportba tartozó négy italt (pl.: 4 espresso) nem kell egyszerre felszolgálni, az elkészült kávéital(oka)t rögtön a zsűri asztalához lehet vinni
  • a technikai zsűri nem vizsgálja-értékeli az espresso alapokat (pl.:cappuccino öntés előtt)
  • a technikai zsűri már nem az "őrlő hozzáértést" pontozza (hisz erről valójában nem tud megbizonyosodni), hanem a munkaterület-menedzsmentet
  • az egy csoportba tartozó 2-2 espresso alap kifolyási ideje között max. 3 mp. különbség lehet
  • nem kötelező elem a cukor szervírozáskor
  • az érzékszervi értékelésben az espresso, a cappuccino és különleges ital ízharmóniája jóval hangsúlyosabban kerül értékelésre mint az előző évek világbajnokságain
  • nagyobb hangsúly az egyes érzékszervi bírók összbenyomásán, azaz mennyire volt magával ragadó és informatív a versenyző prezentációja.

    Technológia
    Alapvető változás, hogy az eddig megszokott La Marzocco helyett az új gépszponzor, a Nuova Simonelli által gyártott Aurelia gépek lesznek beállítva a munkaterületeken. Mivel ez egy hagyományos hőcserélős rendszerű gép, nem tesz lehetővé olyan lineáris, állandó és pontos beállítást, mint a La Marzocco. Az eddig megszokott 9 bar és 93.5 °C (200F) helyett 8.5-9.5 bar és 90.5-96°C (195-205F) a gépek installálási paraméterei.
    A pumpanyomást és csaptelep-hőfokot érdemes mindig az adott keverékhez igazítani, hogy a legjobb minőséget "hozzuk ki belőle". A barista VB-n megfordul a helyzet, a gép technológiai paraméterei adottak, így a versenyzőknek ennek megfelelő kávékeverékeket érdemes a versenyre vinni.
    A hagyományos eszpresszó gépek sajátos technológiai ingadozása sokak szerint árthat a versenynek, mások szerint azonban kerekebb és lágyabb ízű kávékat lehet majd készíteni az enyhén ingadozó, visszacsökkenő hőfok és nyomás miatt. Mindenesetre okozhat meglepetéseket azok számára, akik a La Marzoccóhoz alakították ki a keveréket.
    A versenyző használhatja a szervezők által felajánlott (Mahlkönig K30/K30Twin) őrlőt, de viheti a sajátját is. Egyre elterjedtebb, hogy több keverékkel indulnak a baristák, így valószínűleg sok dupla babkávétartályos gépet fogunk látni. A folyamatos őrlők valószínűleg kiszorítják az adagolórekeszes társaikat, mert versenykörülmények között jobban használhatók.

    Magyarország képviseletében Molnár Attila indul, aki múlt évben majdnem bekerült a legjobbak közé, szurkoljunk mindannyian Neki, hogy idén a 19-ei hatos döntőben is láthassuk!
    www.worldbaristachampionship.com

  • Tetszett a(z) Részletek a világbajnokságról magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
    Tetszett a(z) Részletek a világbajnokságról magazin cikk? Írd meg véleményed!

    További Kávéházak magazin cikkek

    Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

    Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

    Téma, 2023.12.13.

    Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

    Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

    Kávé minősítések, 2023.09.05.

    A kapszulás kávéfőzőt is kell takarítani!

    Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávékapszulák mögött álló kávés szakemberek elárulják, hogyan takarítsuk ki a gépet, hogy sokáig főzhessük vele kedvenc reggeli italunkat.

    Koffein, 2023.05.04.

    café lungo - hosszú kávé

    Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

    Kávé akadémia, 2023.03.29.

    A víz világnapja (03.22.)

    Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

    Kávé akadémia, 2023.03.22.

    Mi található egy kávékapszulában?

    Sokféle kávékapszula kapható a boltokban, rengeteg gyártótól és pörkölőtől. De vajon mi is található valójában a kapszulákban. Kávékapszulákkal foglalkozó szakemberek most elárulják nekünk.

    Zacc, 2023.02.16.

    24 karátos arany cappuccinó Magyarországon is

    Szó szerint bearanyozhatjuk a napunkat a közelmúltban megnyílt szarvasi Újváros Bisztróban, ahol nemcsak a márványpadlóba kerültek 24 karátos aranybetétek, de arannyal szórt kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk. Az arany cappuccinót eddig az Emirátusokban (Dubaiban és Abu Dhabiban) lehetett megkóstolni.

    Kávé és egészség, 2023.02.08.

    "narrow"
    Gear.svg