Növényi tej - ingyen!?
Koffein, 2024.11.03.
A Bar Ladino különlegessége abban rejlik, hogy bár tökéletes hely, elkerüli a kitörő siker. Az, amire Budapesten szükség van: nem trendi, nem szakadt, nem is erőltetetten túltematizált.
Éppen csak "van" - és szolgáltat. A maga tempójában. A környék a műfaj szempontjából már bejáratott (kőhajításnyira vagyunk az Ellátótól és az egykori Sarktól), a kiszolgálás ugyan akadozó, de kimondottan kedves, és a kínálatra sem lehet panasz.
Mégis, a kocsma-kávéház-étterem közös mezsgyéin járó, mediterránosra hangolt Ladino minden napszakban csak harmad-negyed gőzzel üzemel. Pedig különterme van rendszeres bulikkal, délben megterülnek az asztalok, és a menü jutányos áron kapható. Még a sajtókínálat is patikamérlegen kiegyensúlyozott. Bár a bútorzat nem egyszerűen szedett-vedett, némelyik darab egyenesen ízléstelen - az összhatást még ez sem rontja el. Tágas, épp csak csipetnyi retróval megfűszerezett térben ülünk, este a régimódi rézkandeláberek és falikarok meg az asztalra helyezett mécsesek biztosítják a hangulatfényt, míg a háttérben atmoszferikus zene szól. A választék a pult feletti krétatáblákról olvasható le, de bármelyik civil ruhás felszolgáló szívesen ad felvilágosítást, illetve az ételekről külön fénymásolt lapot is kaphatunk: ami étlapnak ugyan nem nevezhető, de a célnak megfelel. Csakúgy, mint a globális kitekintésű, de alapjaiban magyaros kínálat. Az egyszínű falak előnye, hogy nem vonják feleslegesen magukra a figyelmet, s jókora felületet biztosítanak tehetséges ifjú művészek kiállításainak. Mesteri a kávézó homlokzata is a bejárat fölötti, utcára néző faliórával, ami mintha csak azt üzenné: a mi időnk a ti időtök is. Mi casa, su casa.
További Kávéházak magazin cikkek
Növényi tej - ingyen!?
Koffein, 2024.11.03.
Vietnámi Egg Coffee
Café World, 2024.08.24.
Hogyan játszik össze a kávé és a foci világa?
Café World, 2024.05.31.
Muzsikáló Magyarország program: a kávéházi cigányzene megőrzése
Régi pesti kávéházak, 2024.05.08.
Gyorsabb, Egyszerűbb, Kényelmesebb: Spórolj akár napi 100 percet vállalkozásodnak
Téma, 2024.04.26.
Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!
Téma, 2023.12.13.
Lehetőségek a turizmuson innen és túl – állás Kaposvár városában
Téma, 2023.12.11.
Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé
Kávé minősítések, 2023.09.05.
Továbbra is az espresso a legnépszerűbb Magyarországon
2023.01.23.