Café Budapest 2008.03.12.

Rétesretorika

Hogy mit sütöttek ki a rétesházban? Egy kis "vidéket". Az Október 6. utcában tavaly megnyílt Első Pesti Rétesház (valamint Kávéház és Hagyományőrző Galéria) tudja, hogy a pesti polgár a vidékire, a külföldi a hungarikumra bukik, természetesen háziasított formában.


A rétest itt online, az interneten és offline, a pulton is olyannyira szakszerűen tálalják, hogy szinte eltűnik a csomagolásban. De ez nem baj, hiszen olyan érzésünk támad, hogy a vendégeskedés során részesei, vagy legalábbis műélvezői leszünk annak, amit a Rétesház három szóval jelez: hagyomány, érték, művészet. A háromosztatú vendégtérbe lépve a réz, a barna, a bordó és a vajszín klasszikus árnyalatot ad a paraszti életet idéző fekete-fehér felvételeknek.

Játékos hagyományőrző szándékot fedezhetünk fel a bútorzatban is, az asztalok ugyanis egyben múzeumi vitrinek. Igazán ötletes, hogy az üveglap mögött korabeli polgári kellékek, színházi kesztyű, látcső és képeslapok láthatók. Az enteriőr betetőzése az aranyrámás plazmatévé, mely nonstop néprajzórát sugároz a művelődni is vágyó vendégeknek.

A prospektusokban lapozgatva a legmókásabbnak bizonyos Emma asszony tanácsait találtuk, miszerint úgy kell kinyújtani a rétestésztát, hogy egy huszárt lovastól betekerhessünk vele, illetve, hogy mindenképpen csöpögjön a zsírtól - bár utóbbit már kevéssé bírná irodai napszámhoz szokott gyomrunk. A kávékultúra azonban még bátortalan, a Rétesház fantázianevű kávés koktélon túl csupán a tejes, a jeges és az ír kávé szerepel az itallapon mint kávékülönlegesség. Ez viszont már munka előtt, reggel nyolctól a rendelkezésünkre áll.

  • Jelen cikkünket a Heti Válasz 8. évfolyamának 9. számában találja.

  • További cikkeinket a Heti Válasz Életstílus rovatában tekintheti meg.

  • H i r d e t é s

    pannonkave.hu kávékóstoló banner kép

    H i r d e t é s

    Kávéházak magazin

    B-opció válságban magyar módra cikk borítóképe
    B-opció válságban magyar módra

    A turizmus és vendéglátás volt az első szektor, mely megérezte a COVID-19 új koronavírus járvány terjedését lassító védelmi és korlátozó intézkedések hatását, a fogyasztói kör elmaradásából adódó bevételkiesést, ám talán pont ezért, itt indultak el az első kreatív és alternatív megoldások is, hogy miként tudják túlélni ezt a válságos helyzetet. Lássunk pár példát, kinél mi a B-opció.

    Café Magyarország 2020.04.08.
    Kopi Luwak: Exkluzív és méregdrága a cibetmacska ürüléke cikk borítóképe
    Kopi Luwak: Exkluzív és méregdrága a cibetmacska ürüléke

    Egy kávé, melyből egy csészényi adag körülbelül 10 ezer forintot kóstál, kilogrammonkénti ára pedig nagyjából vetekszik a szarvasgombáéval. Ez a kivételes gasztronómiai különlegesség bizony nem a kotyogósba való… de valójában mekkora árat fizetünk érte?

    Kávé akadémia 2020.03.20.

    H i r d e t é s