Helyiek a fémgombában 2008.02.06. | Zacc
Szentendre télen meglehetősen kihalt. Néhány kávéház tartja csak a frontot, no meg a Gomba: egyszerű gomba alakú kioszk, Szentendre egyik legszebb terén, a Duna-korzó mellett.

A több száz éves házak tövében csúf kis kezdemény, annyi szent. Ám ennél érdekesebb, hogy miként lett a helyiek kávéháza - vagy kávéházpótlója - ez a kör alapterületű fémbódé.

Először is egy télen ponyvákkal takart, gázmelegítőkkel tíz fokon tartott, fémszerkezetes csatolmány kellett hozzá. A ponyva alatt iszogat a helyi kézművesek, fiatal családosok, nyugdíjasok és művészek kisebb-nagyobb társasága a nap minden szakában.

Bár néhány méterre vannak korrekt módon berendezett, komoly éttermek és bisztrók, itt "melegednek" a szentendreiek forralt bor, tea és tejeskávé mellett. Ebben közrejátszhat a kávéházzá válás második oka: az, hogy a turisták rögtön megérzik, ha egy hely eredeti szagot áraszt, és nagy ívben elkerülik.


A Gomba csúfsága - vagy egyszerűsége - itt válik előnnyé. A hely másik előnyét egy "Pesten élő, de itt lakó" művész fogalmazta meg: "Tíz éve csak kávéházban reggelizem. Mikor ideköltöztem, ezt az egy helyet találtam, ahol reggel hét és nyolc között lehet enni valamit."

És tényleg. Miután az egész város az idelátogatók, és nem az itt lakók életritmusához igazodik, a Gomba gondol bizonyos szertartásokra. Egy szentendrei megteheti, hogy kora reggel kikéri szokásos kapucsínóját, majd kisétál a közeli Duna-partra, és amíg a nap a látóhatár fölé ér, elszív egy cigit a gőzölgő fekete felett. Na, ezt csinálja utána egy turista.

  • Jelen cikkünket a Heti Válasz 8. évfolyamának 5. számában találja.

  • További cikkeinket a Heti Válasz Életstílus rovatában tekintheti meg.


  • Az újhullámos kávé és a tökéletes croissant édes házassága június 28-tól a Nagymező utcában
    Blog írások
    Már több, mint egy hónapja nyitott a Bloom Coffee, mely nem feltétlen a könnyű
    megtalálhatóságáról, méginkább a finom süteményeiről, ízléses interiőrjéről és kávéitalairól
    ragadhatja meg a kávészeretők figyelmét.
    Café Budapest
    Habár sokáig csak vendégkávé volt itthon a Per Nordby, addig a By Beansben nyitása óta már állandó az őrlőben. A kávépörkölő tulajdonosa nem először járt Magyarországon, azonban most nem üres kézzel érkezett.
    Koffein