Farger

-
Kávéházak versenye, 2005.11.10.

Farger

Kávéházak Versenye 2005 >>benevezett kávézó>> Ma reggel történt, friss az élmény. A szemünk láttára, a mai Budapesten kel életre egy kávézó, amiről évtizedek múlva talán úgy emlékezik meg a város, mint ahogy most az Abbáziáról vagy az EMKÉ-ről. A zsúfolásig telt, fesztelen caféról a Szabadság téren.


Csupán fotókat akartam készíteni. Mindez egy álmos novemberi péntek reggelen. Nem is emlékeztem, mikor nyílik a hely, csak reménykedtem, hogy kilenc körül már nyitva van. Az ajtóban megtorpantam, mert emberek jöttek kifelé és befelé.

A kávézó terében nyüzsgő emberáradat fogad. Négyen próbálják kiszolgálni a vendégeket. A lányok futkosnak a kávékkal, repítik a péksüteményeket, miközben a pultnál négyen nézünk vágyakozó tekintettel a kávégép felé.

Kijön az egyik tulajdonos, Farsang Edit, és mosolyog. Nem siet el, időt szán a vendégekre, és nevükön szólítja némelyiküket. Nem csak magyar nyelvet hallani, meglepően sok az olasz.

Az egyik vendégnél kutya, aki szintén a törzsközönséghez tartozik, és úgy csahol, ahogy hajdanán egy-egy szegény íródeák tehette a főúrnak – csak hadd maradjon.

Fotókat készítek, majd Farsang Edittel beszélgetünk. A hely benevezett a Kávéházak Versenyére, és egyes részletekről szót kell ejteni. Többen megszakítják a beszélgetést. Nem szólnak közbe, egyszerűen csak megjelennek az ajtóban, és mivel régi ismerősök, köszönteni kell őket. Még mindig csak kilenc óra 10 perc van, de úgy tűnik, nem lehet annyi kéz, hogy mindenkinek azonnal kávét főzzenek.


Nincs kétéves a Farger, de mintha beszippantotta volna a belvárost. Fesztelen és élő, talán ennek kelt híre. Egy olasz magyarázza a pultnál a maga sajátos angolságával, hogy egy Fargeres pólót szeretne. Gallérosat.

Tetszett a(z) Farger magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Farger magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

A kapszulás kávéfőzőt is kell takarítani!

Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávékapszulák mögött álló kávés szakemberek elárulják, hogyan takarítsuk ki a gépet, hogy sokáig főzhessük vele kedvenc reggeli italunkat.

Koffein, 2023.05.04.

café lungo - hosszú kávé

Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

Kávé akadémia, 2023.03.29.

A víz világnapja (03.22.)

Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

Kávé akadémia, 2023.03.22.

Mi található egy kávékapszulában?

Sokféle kávékapszula kapható a boltokban, rengeteg gyártótól és pörkölőtől. De vajon mi is található valójában a kapszulákban. Kávékapszulákkal foglalkozó szakemberek most elárulják nekünk.

Zacc, 2023.02.16.

24 karátos arany cappuccinó Magyarországon is

Szó szerint bearanyozhatjuk a napunkat a közelmúltban megnyílt szarvasi Újváros Bisztróban, ahol nemcsak a márványpadlóba kerültek 24 karátos aranybetétek, de arannyal szórt kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk. Az arany cappuccinót eddig az Emirátusokban (Dubaiban és Abu Dhabiban) lehetett megkóstolni.

Kávé és egészség, 2023.02.08.

"narrow"
Gear.svg