Startvonalhoz állt a 20 magyarországi kávéház

-
Kávéházak versenye, 2005.10.30.

Startvonalhoz állt a 20 magyarországi kávéház

Lezárult a Kávéházak Versenye 2005 nevezési időszaka. Október 30-án közzétettük a magyarországi kávéházi élmezőny húszas listáját. Azok neveit, akik vállalták a megmérettetést.


A Kávéházak Versenyére a Kávéházak.hu azon kávés vendéglátó egységeket hívta meg, melyek megfeleltek a honlap által támasztott minimális kritériumoknak; üzletvezetői elkötelezettek a kávés vendéglátás iránt, az üzlet pedig az adott városban, kerületben meghatározó szereppel bír.

A megkeresett száz kávéház közül húsz vállalta a megmérettetést. A benevezett helyeket a verseny időszaka alatt meglátogatják a Kávéházak.hu álruhás értékelői, akik két alkalmas próbavásárlás során összesen 20 órányi elemző munka eredményeként százalékokat rendelnek minden üzlethez.

Ez alapján készül el 2006 elején a húsz kávéház tabellája, Magyarország kávéházi élmezőnyének rangsora.

Miközben értékelőink járják az üzleteket, a Tranzit Art Caféban négy estből álló sorozatban jártuk körül közéleti személyiségek, szakértők segítségével a kávéházi kultúra kérdéseit.

Közönségszavazásunkban pedig az Önök véleményét is kikérjük. Legyenek Önök is bírák, adjanak egy szavazatot kedvelt törzshelyüknek! Szavazok a törzshelyemre >>

Kávéházak Versenye 2005 Versenyzők

Balettcipő Eszpresszó, Budapest
Bécsi Kávéház, Szeged
Café Alibi, Budapest
Café Factory, Budapest
Café Farger, Budapest
Café Five, Budapest
Café Havana, Budapest
Café Lemon, Pécs
Café Picard, Budapest
Dömötöri Cukrászda, Sopron
Fogadó a Táncoló Kecskékhez, Galyatető
Károlyi Café & Restaurant, Budapest
Mañana - Rétes kávézó, Miskolc
Marcipán Cukrászda- Kávézó, Siófok
Menza Étterem és Kávézó, Budapest
Mylord Kávé- és Teaház, Zalaegerszeg
Nem Szingli C@fé, Győr
Saxophone Café, Debrecen
Semiramis Kávé és Teaház, Szekszárd
Trieste Café, Budapest



SZAVAZOK

Tetszett a(z) Startvonalhoz állt a 20 magyarországi kávéház magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Startvonalhoz állt a 20 magyarországi kávéház magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

A kapszulás kávéfőzőt is kell takarítani!

Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávékapszulák mögött álló kávés szakemberek elárulják, hogyan takarítsuk ki a gépet, hogy sokáig főzhessük vele kedvenc reggeli italunkat.

Koffein, 2023.05.04.

café lungo - hosszú kávé

Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

Kávé akadémia, 2023.03.29.

A víz világnapja (03.22.)

Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

Kávé akadémia, 2023.03.22.

Mi található egy kávékapszulában?

Sokféle kávékapszula kapható a boltokban, rengeteg gyártótól és pörkölőtől. De vajon mi is található valójában a kapszulákban. Kávékapszulákkal foglalkozó szakemberek most elárulják nekünk.

Zacc, 2023.02.16.

24 karátos arany cappuccinó Magyarországon is

Szó szerint bearanyozhatjuk a napunkat a közelmúltban megnyílt szarvasi Újváros Bisztróban, ahol nemcsak a márványpadlóba kerültek 24 karátos aranybetétek, de arannyal szórt kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk. Az arany cappuccinót eddig az Emirátusokban (Dubaiban és Abu Dhabiban) lehetett megkóstolni.

Kávé és egészség, 2023.02.08.

"narrow"
Gear.svg