Növényi tej - ingyen!?
Koffein, 2024.11.03.
Habár sokáig csak vendégkávé volt itthon a Per Nordby, addig a By Beansben nyitása óta már állandó az őrlőben. A kávépörkölő tulajdonosa nem először járt Magyarországon, azonban most nem üres kézzel érkezett.
Május utolsó vasárnapján rendezte meg a Tamp&Pull Váci úti üzletében a tematikusan Per Nordby kávékból összeállított kóstolót, melyre személyesen a pörkölőmester is ellátogatott. Per húsz mintát hozott kóstolni, melyekről mesélt egy kicsit, azonban maga a kóstolás élménye volt a rendezvény fókuszában. A cupping után sikerült pár szót váltanunk Perrel, aki izgalmas történeteket és terveket osztott meg velünk.
Azt mesélted, hogy már harmadik alkalommal vagy itt Magyarországon. Ez amúgy szuper, hiszen a Per Nordby eddig csak vendégkávé volt itthon addig, amíg a By Beans meg nem nyitott és azóta Ti vagytok a fő beszállítójuk. Milyen szándékkal jöttél látogatsz Magyarországra?
Először igazából a „World of Coffee”-ra jöttem tavaly. Eztán legközelebb turistaként tértem vissza.
És hogy tetszik kis országunk?
Tetszik, szerintem Budapest csodálatos és itt nem csak a kávézókat értem, hanem tele van történelemmel.
Mi a helyzet a kávéval?
Tegnap elég sok helyet kipróbáltam, emellett ellátogattam néhány magyar pörkölőbe. Megnéztem olyan helyeket is, amiket már tavaly láttam, de természetesen néhány új hely sem maradt ki. Egyre inkább elterjedtek Közép-Európában az újhullámos kávézók, jó látni, hogy egyre több hely nyílik.
Szerintem nem sokat tudunk rólad itthon, talán inkább a kávédról. Mesélnél kérlek egy kicsit magadról?
Anno szükségem volt egy munkára és kávézókban kezdtem munkahely után kutatni, mert szerettem magát a jó kávét, valamint a kávéházi környezetet is: pénzt keresni és költeni ugyanazon helyen. Néhány éven keresztül baristaként dolgoztam és mikor a mostani lakóhelymre költöztem 2003-ban, akkor főként az iskola miatt mentem. A kávézóban, ahol dolgoztam nem specialty kávét készítettünk, mert az még nem volt, de szerencsére az üzlet tulajdonosa, aki az Európai Kávé Szövetség tagja volt, figyelte az aktuális trendeket, hogy mi történik az Államokban. Mikor megnyílt egy új pörkölő meglátogatta azokat és így fokozatosan váltottunk át sötét pörkölésű kávéról világosra. Egy idő után pedig már magunknak pörköltünk 2007-től.
Szóval a specialty kávé szerelem volt első látásra?
Az elején azt sem tudtam mi ez, őszintén senki sem volt vele tisztában. Egy kávé volt a többi közül, majd hirtelen találkozol egy kávéval és érzed, hogy ez teljesen más, mint a többi. A svéd kis pörkölők első hullámában 2007-2008 környékén egy pörkölőben dolgoztam. Mikor már nem láttam a cégnél fejlődési lehetőséget, akkor kiléptem és beindítottam saját pörkölőmet. A nyitásig jártam a farmokat, kapcsolatokat építettem. Így mikor végre kinyitottam volt kapcsolati tőkém nemcsak a farmokon, de import és export vonalon is. Kis pörkölő révén az első szállításokkor próbáltam többekkel összebeszélve egy konténerben hozatni a kávéimat, így a kis pörkölőm logisztikája is meg lett oldva. Manapság már másoknak is importálok és akikkel dolgozom azok találkozásunkkor lehet, hogy valamilyen formában dolgoztak kávéval, de azóta egyre inkább bevonódtak és mára már exportálnak. Ezáltaln mindketten növekszünk az iparban és nagy üzleti lehetőségeket biztosít. Azonban én azt gondolom, hogy minden a bizalomról szól. Ők tudják mit akarok és én tudom ők mire képesek.
Hány országba szállítasz kávét?
Nagy meglepetésedre Svédországban természetesen, valamint Magyarországra, Lengyelországba, Németországba, Angliába, Szlovákiába, Csehországba, Belgiumba és Franciaországba, de leginkább a saját régióm biztosítja a legnagyobb növekedési lehetőséget.
És hány országból hozol kávét?
Amerikai és afrikai területekről főként, mint például: Etiópia, Rwanda, Kenya, Honduras, Nicaragua, Costa Rica és Columbia. Próbálom sűrűn meglátogatni a farmokat, évente járok a termőterületekre, de egy évben nem tudok eljutni mindenhova, így kétevente legalább sor kerül mindegyikre. Van, amikor szüret után megyek és akkor együtt kóstolunk, de megéri szüret előtt is menni, mert akkor sokkal nagyobb az együttműködés és az eszmecsere a tervekről, a lépésekről és arról, hogy mit tehetünk majd.
Milyen nagy terveid vannak a jövőre nézve?
Ó, nagyon sok jó tervem van. Vannak barátaim egy svéd cipőgyártó cégnél, akikkel együtt is dolgozunk. Mikor legutóbb Etiophiában jártam, akkor vittem a futócipőmet is és akkor jutott eszembe, hogy Etiophia nemcsak a kávé, de a futás hazája is és szervezni kéne egy futó kávétúrát ott. Mikor hazaértem, elmondtam a cégnek az ötletemet és tetszett nekik.
Novemberben egy csapattal Etiphiába utazunk és kávéföld futást tartunk, ami fárasztó de buli lesz. Mindezt az ottani iskolaépítési projekttel is összekötjük, így bármilyen bevételünk befolyik, azt a projektnek adományozzuk. Meglátogatjuk majd az iskolákat, a farmokat is és futóbajnokokkal is futunk majd, vagyis legalábbis lihegve mögöttük –nevetett Per. Az utolsó napja az évente megrenedezndő Addis-i 10 km-es futóversenyt időzítjük, ami méltó lezárása lesz az egész programnak. Nem törekszünk arra, hogy kávés arcokkal menjünk, előny ha érdeklődnek a kávék iránt, azonban az fontosabb, hogy olyan futókkal menjünk, akiket hajt a kanadvágy.
Ha lemaradtál volna a cuppingról, akkor ugorj be bármkor a By Beansben, ahol megkóstolhatod Per kávéit!
További Kávéházak magazin cikkek
Növényi tej - ingyen!?
Koffein, 2024.11.03.
Vietnámi Egg Coffee
Café World, 2024.08.24.
Hogyan játszik össze a kávé és a foci világa?
Café World, 2024.05.31.
Muzsikáló Magyarország program: a kávéházi cigányzene megőrzése
Régi pesti kávéházak, 2024.05.08.
Gyorsabb, Egyszerűbb, Kényelmesebb: Spórolj akár napi 100 percet vállalkozásodnak
Téma, 2024.04.26.
Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!
Téma, 2023.12.13.
Lehetőségek a turizmuson innen és túl – állás Kaposvár városában
Téma, 2023.12.11.
Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé
Kávé minősítések, 2023.09.05.
A kávézás művészete és mestersége – válj profi baristává!
2024.10.07.