Előttünk egy fekete-fehér kockás viaszosvászon

-
Régi pesti kávéházak, 2005.06.06.

Előttünk egy fekete-fehér kockás viaszosvászon

Az első magyar sakkegyesület a hagyomány szerint a Wurm kávéházban alakult 1839-ben, ám erről nem maradt írott dokumentum: a megalakulás hivatalos évének 1864-et tekintik.


A pesti sakkozók már a 19. században nemzetközi tekintélyt vívtak ki maguknak. 1843 májusától 1845 márciusáig levelezési mérkőzést játszottak a világ leghíresebb sakk-kávéháza, a párizsi Café de la Régence sakkozóival, mégpedig olyan szép játékkal aratva fényes győzelmet, hogy a játszma bekerült az 1950-ben Londonban megjelent 500 Master Games of Chess-be.

Az 1848-as forradalom leverése után a kávéházi sakkélet drámaian visszaesett. Újbóli feléledése sokat köszönhet nagy romantikus zeneszerzőnknek, Erkel Ferencnek (1810–1893), aki törzsvendége volt a Wurmnak, és kiváló sakkozóként 29 esztendőn át töltötte be a Pesti Sakk-Kör elnöki tisztét.

A sakkozók törzskávéházaiban nemegyszer az ő számukra is biztosítottak különtermet vagy egy csöndes sarkot, ám az ellenkezőjére is ismerünk példát, amikor – talán épp a kávéház vonzerejét növelendő – az ablaknál ültek, s az érdeklődők az utcáról is figyelhették küzdelmüket. Minden idők legnagyobb magyar sakkozója, Maróczy Géza (1870–1951) általánosítható jelenetként mutatja be első kisgyerekkori sakk-élményét:

"... könyvestáska a hóna alatt. Iskolából megy haza. Az útjába eső kávéház nagy tükörablakánál megáll, betekint és állva marad. Az ablakmélyedésben levő asztalnál feketekávé mellett a kávéház két vendége ül, előttük egy fekete-fehér kockás viaszosvászon... A diák... elkésik az ebédről [...] megtanulja a lépéseket, azután játszik... játszik... Ez az általános indulás a sakkozói pályán..."

Gerlachfalvy Réka

Tetszett a(z) Előttünk egy fekete-fehér kockás viaszosvászon magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Előttünk egy fekete-fehér kockás viaszosvászon magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Növényi tej - ingyen!?

Budapest egyik belvárosi kávézója úgy döntött, hogy ingyen adja a növényi tejet. Ebben a cikkben ennek jártunk utána.

Koffein, 2024.11.03.

Vietnámi Egg Coffee

Vietnámban a kávét desszertként is fogyasztják. A tojásos kávét nevezhetnénk akár folyékony tiramisunak vagy kávés sodónak is. Bár elsőre furcsának hangzik a tojás és kávé kombinációja, a párosításnak praktikus oka is van: a tojás megköti a keserű ízeket, így egy kevésbé savas, lágy ízvilágot kapunk.

Café World, 2024.08.24.

Hogyan játszik össze a kávé és a foci világa?

A kávé és a futball elsőre furcsa párosnak tűnhet, de amikor belegondolunk abba, hogy a focisták is ugyanolyan emberek, mint mi, és hogy az ő napjuk is egy jól megszokott csésze kávéval indul, akkor egyből láthatjuk azt, hogy a színfalak mögött valószínűleg sokkal nagyobb szerepet tölt be kedvenc energizáló italunk, mint gondolnánk.

Café World, 2024.05.31.

Muzsikáló Magyarország program: a kávéházi cigányzene megőrzése

A Muzsikáló Magyarország program célja a hagyományos kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül támogatják, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is.

Régi pesti kávéházak, 2024.05.08.

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

"narrow"
Gear.svg