Hetven év múlva: novellapályázatot hirdet a HP

-
Zacc, 2008.03.08.

Hetven év múlva: novellapályázatot hirdet a HP

Budapest, 2008. március 4. – A korábbi hagyományt felélesztve idén is novellapályázatot indít a HP Magyarország, ehhez kapcsolódva pedig újraindítja a www.hpebook.hu címen elérhető elektronikus könyv letöltő oldalát.


Milyen lesz a világ hetven év múlva? Erre a kérdésre felelhetnek az idén hetven éves HP idei novellaíró pályázatának versenyzői.

A március 3-án induló verseny nyílt, tehát március 31 éjfélig bárki jelentkezhet legfeljebb öt oldal (6000 leütés) terjedelmű írással. A műveket a HP a novella@my.hu címre várja.

A legszínvonalasabb pályázati anyagok felkerülnek a HP eBook elektronikus könyv letöltő honlapra is, ahol április 7-27 között a látogatók is szavazhatnak a nekik legjobban tetsző írásokra.

Az egyik nyertest a Cserna-Szabó András író vezette zsűri, a másikat pedig közönségszavazással a honlap látogatói választhatják ki. A fődíj egy-egy HP iPAQ 214 kéziszámítógép, mely nagy képernyőjének köszönhetően ideális elektronikus könyv olvasásra. Az ünnepélyes díjátadót a HP április végén tartja.
A verseny időtartama alatt a HP hetente egy-egy ismert kortárs író művét is ingyenesen elérhetővé teszi a HP eBook honlapon.
Néhány szó a HP-ról.

A HP az egyéni felhasználóktól a legnagyobb vállalatokig, minden ügyfele számára egyszerűsíteni kívánja a technológia használatát. A nyomtatás, a személyi számítástechnika, a szoftverek, a szolgáltatások és az IT-infrastruktúra piacait lefedő portfóliójával a HP világ legnagyobb informatikai cégeinek egyike. A vállalat összesen 107,7 milliárd dollár árbevételt ért el a 2008. január 31-én zárt 4 pénzügyi negyedévben. További információ a HP-ról (NYSE: HPQ) a www.hp.com és a www.hp.hu webhelyeken.

Szerkesztők figyelmébe: A www.hp.com/hpinfo/newsroom/ cím további HP-val kapcsolatos híreket és RSS linkeket tartalmaz.

Tetszett a(z) Hetven év múlva: novellapályázatot hirdet a HP magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Hetven év múlva: novellapályázatot hirdet a HP magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

A kapszulás kávéfőzőt is kell takarítani!

Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávékapszulák mögött álló kávés szakemberek elárulják, hogyan takarítsuk ki a gépet, hogy sokáig főzhessük vele kedvenc reggeli italunkat.

Koffein, 2023.05.04.

café lungo - hosszú kávé

Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

Kávé akadémia, 2023.03.29.

A víz világnapja (03.22.)

Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

Kávé akadémia, 2023.03.22.

Mi található egy kávékapszulában?

Sokféle kávékapszula kapható a boltokban, rengeteg gyártótól és pörkölőtől. De vajon mi is található valójában a kapszulákban. Kávékapszulákkal foglalkozó szakemberek most elárulják nekünk.

Zacc, 2023.02.16.

24 karátos arany cappuccinó Magyarországon is

Szó szerint bearanyozhatjuk a napunkat a közelmúltban megnyílt szarvasi Újváros Bisztróban, ahol nemcsak a márványpadlóba kerültek 24 karátos aranybetétek, de arannyal szórt kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk. Az arany cappuccinót eddig az Emirátusokban (Dubaiban és Abu Dhabiban) lehetett megkóstolni.

Kávé és egészség, 2023.02.08.

"narrow"
Gear.svg