Keleti pipásház

A budapesti gasztronómiában hódít a Kelet. Hogy mást ne mondjunk, a nagykörúti üzletek tekintélyes része ma már kínai és török kézben van. A kis gyrosos bódék kilencvenes évekbeli tömeges felbukkanása után ma nem ritkák a kétszáz négyzetméteres vagy annál is nagyobb alapterületű török gyorséttermek.

A Belgrád rakparton, a Nemzetközi Hajóállomással szemben található Kahwa El Salam kávézó létrehozói bizonyára megorrolnának, ha a hangulatos és igencsak nagy gonddal kialakított kis kávézót a török vagy kínai éttermekkel vennénk egy kalap alá, de a trendeket nézve egy dologban ők is biztosak lehetnek: a keleti "fílingre" ma igény van Pesten.

A Kahwa El Salam ráadásul nem csak dizájnban keleti, mint például a Leroy vagy a Karma, itt többnyire a tartalom is igazodik a formához. Például a vízipipa élvezeti cikk, nem csupán dísz, a berendezés nagy része pedig Szíriából, Iránból és Marokkóból származik, s első ránézésre a vendégkör egy része is ezt a kultúrkört képviseli.

Teljes következetességre azonban ne számítsunk. A kávé például a multikulturalizmus áldozatául esik: török kávé helyett eszpresszót kapunk, viszont meglehetősen hígra eresztve. Az ételválasztékként kínált néhány szendvicsfajta, valamint a coffee-to-go intézménye is azt jelzi, hogy a kahwások bátran merítettek a magyar és nemzetközi kávézói trendekből.

A Kahwa El Salam megjelenése mindenképp érdekes: megtapasztalhatjuk, milyen lehetett a "pipásház", amely Bevilaqua Borsody Béla gyakran idézett tanulmánya szerint a komplex magyar kávéház három előképe közül az egyik: a török a kávéhoz a dohány és a kábítószerek élvezetét kapcsolja, vagyis egyben "pipásház", az olasz típust különféle szerencsejátékok jelenléte fémjelzi, ez a "játékosház", a német típus pedig békés kvaterkázásra, újságolvasásra ad lehetőséget, vagyis "beszélgetőház".