Megnyílt a Központi Kávéház

-
Kávéház anno, 2006.12.08.

Megnyílt a Központi Kávéház

Ismét jó kezekbe került az esztergomi Központi kávéház épülete. A műemléknek nyílvánított épület újjáéledt, és ismét a polgári élet színteréül szolgál. Az 1841-ben épült kávéházat az új tulajdonos álmodta újra.


Ismét egy történelmi kávéház nyitotta meg kapuit. A megnyitón többek között találkozhattunk Knapp János Pállal, Esztergom alpolgármesterével, Póka Angéla és Bocskor Bíborka megasztárosokkal, és jót beszélgettünk Görög Zitával, aki mint kiderült, nagy lelkesedéssel viszonyul a kávéházi kultúra újjáéledéséhez.

A terembe belépve igazi kávéházi hangulat fogadta a vendégeket. Nem véletlen, ugyanis a tervezők álma az volt, hogy újjáélesszék a kávéházat az 1800-as években készült dokumentációk alapján.

A kávéházról kevés feljegyzés maradt. Csak az ide ellátogató idős hölgyek és urak mesélik még történetét. Annyit biztosan tudunk, hogy 1841. január 1-én nyitotta meg Lindtner Henrich feleségével, Fellinger Máriával. Az üzletet ekkor még neobarokk stílusjegyek jellemezték.

Lindtner Henrich végül fiára, Lindtner Jánosra bízta a vezetést, aki átépítéseket végzett rajta. Az épületet feltehetően ekkor alakították át a szecessziós stílus jegyében. A tervezők igyekeztek ezt az irányvonalat megvalósítani, és a korabeli feljegyzésekre hagyatkozva rekonstruálták a kávéház hajdani jellegét.

Széleskörű választéka és minősége révén a hely hamar felkapott lett, nemcsak a polgárok, hanem az arisztokrácia körében is: még az átutazó királyi pár is gyakran tiszteletét tette itt. Hírnevére jelenleg is rászolgál, neves pincészetek boraival, minőségi fajtakávéival, jelentős étel-, és italválasztékával.


Az ide ellátogatóknak nem kell tartania az ingerszegény környezettől, mivel Csékei Tamás üzletvezető folytonos kiállítást biztosít régi képeslap-, és óragyűjteményéből. Esténként zongorakíséret vigyázza gőzölgő kávénkat, és ha teszünk a diétára, akkor feltétlenül rohanjuk meg a süteményes pultot!

Tetszett a(z) Megnyílt a Központi Kávéház magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Megnyílt a Központi Kávéház magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Növényi tej - ingyen!?

Budapest egyik belvárosi kávézója úgy döntött, hogy ingyen adja a növényi tejet. Ebben a cikkben ennek jártunk utána.

Koffein, 2024.11.03.

Vietnámi Egg Coffee

Vietnámban a kávét desszertként is fogyasztják. A tojásos kávét nevezhetnénk akár folyékony tiramisunak vagy kávés sodónak is. Bár elsőre furcsának hangzik a tojás és kávé kombinációja, a párosításnak praktikus oka is van: a tojás megköti a keserű ízeket, így egy kevésbé savas, lágy ízvilágot kapunk.

Café World, 2024.08.24.

Hogyan játszik össze a kávé és a foci világa?

A kávé és a futball elsőre furcsa párosnak tűnhet, de amikor belegondolunk abba, hogy a focisták is ugyanolyan emberek, mint mi, és hogy az ő napjuk is egy jól megszokott csésze kávéval indul, akkor egyből láthatjuk azt, hogy a színfalak mögött valószínűleg sokkal nagyobb szerepet tölt be kedvenc energizáló italunk, mint gondolnánk.

Café World, 2024.05.31.

Muzsikáló Magyarország program: a kávéházi cigányzene megőrzése

A Muzsikáló Magyarország program célja a hagyományos kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül támogatják, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is.

Régi pesti kávéházak, 2024.05.08.

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

"narrow"
Gear.svg