Újra nyit a Hadik!

-
Kávéház anno, 2010.01.17.

Újra nyit a Hadik!

A korábban méteráruként, és cipőboltként üzemelő helyen hamarosan újra kávéház működik. A legendás Hadik ismét megnyitja kapuit a Batók Béla út 36-38 alatt.



A kávéház a budapesti irodalmi élet egyik fontos helyszíne volt, a XX. század 20-as 40-es éveiben világhírű írók és művészek, mint Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád múlatták itt idejüket.
Már négy éve, hogy a kerület visszavásárolta a helyet, és azóta tervezik az újranyitását.
A kávéház újratervezői azt remélik, hogy visszatér a pezsgő kulturális és irodalmi élet a Hadikba, ahol fiatal, kezdő művészek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra a film, a képzőművészet és a zene terén. Saly Noémi, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa a megnyitón elmondta, hogy azt a hibát nem szabad elkövetni, hogy olyan kávéházat akarjunk csinálni, mint amilyen 1910-ben volt, hisz’ ma már más a város, más világ, mások vagyunk mi magunk is.

A kávéházba egyelőre a hajdani cipőbolt által kialakított bejáraton át léphetünk be, de hamarosan visszaállítják az eredeti kávéházi bejárót, ami a Gárdonyi-szobor körüli kis tér felől nyílik majd. A későbbiekben kialakításra kerül egy terasz is, valamint a négyes metró megépülésével átalakulhat a felszíni tömegközlekedés, és lehetőség nyílik egy szélesebb sétányt kialakítására.
Közben megszületett az elképzelés egy budai kulturális negyed létrehozására is, ami a Bartók Béla út, Szent Gellért tér és Móricz Zsigmond körtér között lenne, ezzel létrehozva egy budai Andrássy utat.

Hadik Ház egyik felében kap csak helyet a kávéház, a másik felében egy söröző nyílik majd a fiatalabb korosztály részére.

Egyelőre még folynak a munkálatok, de reméljük, hamarosan újra kávéillat lengi át a helyet!

Tetszett a(z) Újra nyit a Hadik! magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Újra nyit a Hadik! magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Növényi tej - ingyen!?

Budapest egyik belvárosi kávézója úgy döntött, hogy ingyen adja a növényi tejet. Ebben a cikkben ennek jártunk utána.

Koffein, 2024.11.03.

Vietnámi Egg Coffee

Vietnámban a kávét desszertként is fogyasztják. A tojásos kávét nevezhetnénk akár folyékony tiramisunak vagy kávés sodónak is. Bár elsőre furcsának hangzik a tojás és kávé kombinációja, a párosításnak praktikus oka is van: a tojás megköti a keserű ízeket, így egy kevésbé savas, lágy ízvilágot kapunk.

Café World, 2024.08.24.

Hogyan játszik össze a kávé és a foci világa?

A kávé és a futball elsőre furcsa párosnak tűnhet, de amikor belegondolunk abba, hogy a focisták is ugyanolyan emberek, mint mi, és hogy az ő napjuk is egy jól megszokott csésze kávéval indul, akkor egyből láthatjuk azt, hogy a színfalak mögött valószínűleg sokkal nagyobb szerepet tölt be kedvenc energizáló italunk, mint gondolnánk.

Café World, 2024.05.31.

Muzsikáló Magyarország program: a kávéházi cigányzene megőrzése

A Muzsikáló Magyarország program célja a hagyományos kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül támogatják, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is.

Régi pesti kávéházak, 2024.05.08.

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

"narrow"
Gear.svg