Kultikus kávés kellékek 2010.01.28.

French Press

Ezt a kávékészítő kannát sokféleképpen hívják a világ különböző pontjain: cafetiére, press pot, coffee plunger, melior, french pot, stb. Az elnevezések mögött ugyanaz az eszköz rejtőzik, mellyel sokak szerint a világ legtöbb kávéja készül. Hazánkban még nem igazán elterjedt technológia. Akinek van ilyen eszköze, az se biztos, hogy tudja mire való, így leginkább csak teakészítésre használja.


A French Press edény
A kanna működése egyszerű, de kis hozzáértéssel remek kávét lehet készíteni vele – ennek köszönheti széles körű elterjedését is. A kannába szórt őrleményt forró vízzel leöntjük, majd megfelelő áztatási idő után bele helyezzük a tengelyre erősített szűrőt. A fém (esetleg műanyag) szűrővel lepréselt kávé az edény aljára kerül, így tiszta és tartalmas kávét tudunk nyerni. A hengeres és csőrős tartály ma leginkább üvegből, vagy átlátszó, hőálló műanyagból készül, a korai verziók között jellemzően fémből alakították ki a kanna testét. Az így készült kávé a papír-filterrel készített csepegtetős kávéknál sűrűbb, illóolajokban gazdagabb, de a kotyogósnál könnyedebb lesz.

Legenda
A kávékészítő edény eredete homályba vész, a franciák és az olaszok egyaránt saját találmánynak tekintik. Az egyik "eredetmonda" összebékíti a két oldalt. E szerint egy öregember találta fel a French Press-t, Provance tartományban. Az idős vidéki úr gyakran "menekült el" zsémbes felesége elől a gyönyörű dombok közé egy-egy délutánra, némi elemózsiával és kávéval felszerelkezve. Egy tisztáson aztán tüzet rakott, kis fémedénybe kávét szórt és vizet öntött, majd feltette főni, miközben uzsonnázott. Egyszer azonban kifelejtette "a kávéból a kávét" és csak azt vette észre, hogy a víz már forr. Erre gyorsan beöntötte az őrleményt az edénybe, de a kávé nem ereszkedett a forrásban lévő víz aljára, csak lebegett a színén.
Ebben a pillanatban egy olasz vándorkereskedő tűnt fel a horizonton. Az árus – sok minden egyéb mellett – fémből készült szitát is árusított. Az öregembernek támadt egy ötlete: a fém rácsozatból kivágott egy illeszkedő darabot, elhelyezte az edény száján, majd egy bottal lepréselte az őrleményt. Az így készülő szűrt kávét megkóstolva elhatározták, hogy együtt nyitnak egy kis üzemet, ahol csak ilyen kávés edényeket fognak gyártani.

Történet
Ami biztos, hogy a korai, fémből készült szerkezetek az 1850-es években jelentek meg Franciaországban, ugyanakkor az első szabadalmat egy milánói férfi, Attilio Calimani jegyeztette be 1929-ben. Az 1930-as években a francia Melior cég mutatta be az első saválló-acél szűrővel rendelkező modellt. A következő Melior-designt a dán Bodum cég megvásárolta tőlük a 40-es évek végén, majd "Chambord" fantázianéven tette világhírűvé. 1957-ben egy másik olasz, Faliero Bondanini tervezett új Cafetiére-t, ami egész Franciaországot meghódította. Innen került át az Egyesült Királyságba "Classic" néven, de hamarosan bejegyezték az Egyesült Államokban is szabadalomként.

Keverék, pörkölés, őrlés
A technológia egyszerűsége miatt sokan azt feltételezik, hogy ezzel az eszközzel úgysem lehet igazán jó kávét készíteni, ezért mindegy, hogy milyen kávéból, őrleményből készül az ital. Ez alapvető tévedés. Az eszközt használják a kávés versenyeken, világbajnokságokon a különleges kávék készítéséhez, de kávékóstolások alkalmával is jó szolgálatot tesz.
Ennél a technológiánál (mint a csepegtetésnél is) javasolt az arabika fajták és keverékek használata. Robusztát csak különleges minőségben és önmagában érdemes ezzel a módszerrel készíteni, keverékben elnyomná az arabika tulajdonságait.
A kávékészítéshez használjunk az eszpresszónál világosabb pörkölésű alapanyagot. A French Press sajátossága, hogy nagyon jól kihozza a kávé alaptulajdonságait. Egy kifejezetten világos pörköléssel még az átlagos kávéivó is jól érezhető különbségeket fog felfedezni az egyes területszelektált vagy fajtakávék között. A teljesen friss (1-2 napos) pörkölés itt sem megfelelő: a kávéban felgyülemlett túl sok széndioxid miatt a kávé szép habos lesz, de az íze nagyon csípős, a felhasznált kávé jellege egyáltalán nem érvényesül.
Az őrlemény finomsága itt is elsődleges. Ha mi őröljük a kávét, használjunk professzionális, kúpos, vagy lapos őrlőtárcsás gépet. A háztartási, forgó késekkel működő darálok nem megfelelőek. Éppen olyan fontos a megfelelő és egyenletes(!) őrleményfinomság, mint az espresso esetében. Ha a finomabb és durvább szemcsék keverednek, a kiáztatás nem lesz egyenletes – túl sok keserű ízanyag oldódik a French Press kávéba. A finom őrlemény iszapja átszivárog a szűrőn és zavarossá teszi az italt. A megfelelő őrlemény ezért rendkívül durva, szinte darabos. A kotyogó kávéfőzőkhöz használt őrleménynél jóval szemcsésebb kávé szükséges, így ha kereskedelemben szerezzük be az őrleményt, keressünk a technológiához megfelelő szemcsenagyságot.

Kávékészítés
Vizet forralunk, majd hagyjuk kicsit kihűlni. Addig az őrleményt az edénybe adagoljuk: 1,2 dl vízhez 8-9 gramm őrleménnyel számoljunk. A kávét leöntjük a megfelelő mennyiségű vízzel, majd hagyjuk állni 2-3 percig (közben tiszta fakanállal megkeverhetjük néhányszor). Ráhelyezzük a tetőt, és indulhat a préselés. Egyik kézben fogjuk az edény fülét, a másikkal egyenletesen és lassan lenyomjuk a szűrőt és a kávét az edény aljára. A kávét minél előbb ki kell önteni, mert az őrlemény lassan, de tovább ázik az edény alján, megkeseríti az italt.
Délutáni kávézáshoz, beszélgetéshez tökéletes kétszemélyes kávét ad egy 3-4dl űrtartalmú edény. Kóstoljuk meg magában is, de érdemes néhány csepp tejszínnel és mézzel ízesíteni, mert ezek jól kiemelik az így készült kávé előnyeit.

French Press a Barista Szaküzletben

French Press >>

Őrölt kávék >>

H i r d e t é s

x-presso

H i r d e t é s

Kávéházak magazin

A Starbucks TOP3 tippje vizsgázóknak cikk borítóképe
A Starbucks TOP3 tippje vizsgázóknak

A vizsgaidőszak végéhez közeledve az elmúlt 3 napban három igazán jó tanácsot gyűjtött össze a Starbucks Magyarország az Instagram profilján, melyek megtartásával bárki kihozhatja magadból a maximumot.

Kávézóláncok 2020.01.18.
100 éves tradicionális katalán kávé Magyarországon cikk borítóképe
100 éves tradicionális katalán kávé Magyarországon

Egy évszázados centenáriumát ünnepli idén a felső prémium kategóriájú kávékat készítő és forgalmazó Cafes Cornellá. A katalán családi vállalkozás remekműveit hazánkban is meg lehet kóstolni. (x)

Café World 2020.01.15.
Arabica és robusta – a két vetélytárs?! cikk borítóképe
Arabica és robusta – a két vetélytárs?!

Meglepő módon (tudomásunk szerint) nagyjából százféle kávénövény létezik, mi mégis csupán háromnak fogyasztjuk a termését. A coffee liberica rendkívül ritka, így igen csekély mennyiségben kerül csak kereskedelmi forgalomba. A világ kávétermésének mindössze 2-3%-át jelenti. A csomagolások hátoldalán található leírásokat böngészve nagy valószínűséggel az arabica és/vagy a robusta kifejezésekkel találkozol. Te tudod, hogy pontosan mit takarnak ezek az elnevezések? (x)

Kávé akadémia 2020.01.13.

H i r d e t é s