Demszkyre verik

-
Szeretem Budapestet, 2005.04.29.

Demszkyre verik

Mint lelkes városi kedélyjavítók, nem mehetünk el a körülöttünk folyó események mellett. Széthullott városunkat siratva meglepődünk, hogy találat éri a polgármestert. Vége lenne a tizenöt éve tartó kómának? (Avagy királyáldozat...)


Demszky több mint egy évtizeden keresztül érinthetetlen volt. Sikerpolitikus. Mára sokak szerint bukott városvezető. Az Index hosszú cikkben veszi elő a polgármester beváltatlan ígéreteit, biciklisek bicikli-utakért hajtanak, Újpesten pedig táblákkal tűntetnek a kátyúk ellen. Vajda nyugodt. Ígéretük van, hogy májusig kétszázra csökkentik a gödrök számát. Már nincs pesti, aki ezt elhiszi.

A városvezetés gyengélkedését hosszú évek óta nyögi Budapest. Bár az egyre lakhatatlanabb városért minden budapesti felelős, a tényeken ez nem változtat. Több mint másfélmillió ember lakóhelyét olyan politikusok vezetik, akik nem, vagy csak részben tudtak minket motiválni. A városra rátelepedett a belenyugvás és a bizalmatlanság. Ösztönből éljük túl ezt a várost. Befordultunk, mert a városi létnek kevés olyan oázisát nyitották meg tizenöt év alatt, mint a Millenáris, a Centrál, a Szabadság tér vagy a Ráday utca.

Könnyű lenne Demszkybe rúgni még egyet. Az zavar csupán, hogy akik eszmélnek, akiknek elég a kátyúkból és a mindent megfojtó szürkeségből, azok több mint egy évtizeden keresztül mögötte álltak.

Királyáldozat? Mi végre? Budapestet nem azok fogják felépíteni, akik elárulják Demszkyt, hanem azok, akik szeretik ezt a várost.

Tetszett a(z) Demszkyre verik magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Demszkyre verik magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Növényi tej - ingyen!?

Budapest egyik belvárosi kávézója úgy döntött, hogy ingyen adja a növényi tejet. Ebben a cikkben ennek jártunk utána.

Koffein, 2024.11.03.

Vietnámi Egg Coffee

Vietnámban a kávét desszertként is fogyasztják. A tojásos kávét nevezhetnénk akár folyékony tiramisunak vagy kávés sodónak is. Bár elsőre furcsának hangzik a tojás és kávé kombinációja, a párosításnak praktikus oka is van: a tojás megköti a keserű ízeket, így egy kevésbé savas, lágy ízvilágot kapunk.

Café World, 2024.08.24.

Hogyan játszik össze a kávé és a foci világa?

A kávé és a futball elsőre furcsa párosnak tűnhet, de amikor belegondolunk abba, hogy a focisták is ugyanolyan emberek, mint mi, és hogy az ő napjuk is egy jól megszokott csésze kávéval indul, akkor egyből láthatjuk azt, hogy a színfalak mögött valószínűleg sokkal nagyobb szerepet tölt be kedvenc energizáló italunk, mint gondolnánk.

Café World, 2024.05.31.

Muzsikáló Magyarország program: a kávéházi cigányzene megőrzése

A Muzsikáló Magyarország program célja a hagyományos kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül támogatják, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is.

Régi pesti kávéházak, 2024.05.08.

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

"narrow"
Gear.svg