Növényi tej - ingyen!?
Koffein, 2024.11.03.
Koffeinfüggő lesz Budapest, ha megvalósulnak a Budapest Szíve pályázat ötlettervei, írja az Index. A Budapest belvárosának felélesztését megcélzó városépítészeti ötletpályázat díjait még márciusban adta át a főpolgármester az Erzsébet téri Gödör Klubban. Az első díjat egy magyar építész csoport kapta. Kávézókat terveztek, a köbön.
Ha sikerül valamennyit megvalósítani ezekből az álmokból, akkor a kávézók főszerepet kaphatnak a belvárosban. Az autók részben eltűnnének, az utakat egyirányúsítanák , vagy a föld alá vezetnék. Van olyan terv is, amelyen várárok szerepel, amiben szintén kávézókat és üzleteket képzelnek el.
A lényeg, hogy a gyalogosok birtokba vehetnék az utcákat és a tereket, a kiülős helyek számát megnövelnék és a Dunát biztonságos úton elérhetővé tennék.
Egy példa: ezentúl a Károly körúti fák közt mehetünk majd le a Belgrád rakpartra. 12 méter széles sétány húzódik előttünk, bicikliúttal, díszburkolattal. A két sor fa árnyékában éttermek és kávézók teraszai, ameddig a szem ellát. Úgylegyen.
Hogy mégse rugaszkodjunk el teljesen a valóságtól, jegyezzük meg itt, az ötletpályázat megengedte, hogy a tervezők ne tervezzenek a pénzzel.
A gondolatok tehát korlátok nélkül szárnyalhattak, és legalább annyi kiderült a tervekből: az élhető világvárost nem úgy képzeljük el, ahogyan ma létezik.
Ez a városfejlesztési ötletpályázat a harmadik volt egy éven belül. A határok nélküli tervezgetés ötletét még a Szeretem Budapestet Mozgalom gondolta ki 2005 derekán. Akkor a város különböző területeit a Dunán összekötő "dokkoló" vitte el a pálmát. A kis dunai jármű kiötlői mellett további pályaművek gondolták újra a Duna part és a város kapcsolatát. Ezenkívül hasonló pályaművek érkeztek az Új Budapest Központ által, szintén tavaly meghirdetett tervpályázatra is.
További Kávéházak magazin cikkek
Növényi tej - ingyen!?
Koffein, 2024.11.03.
Vietnámi Egg Coffee
Café World, 2024.08.24.
Hogyan játszik össze a kávé és a foci világa?
Café World, 2024.05.31.
Muzsikáló Magyarország program: a kávéházi cigányzene megőrzése
Régi pesti kávéházak, 2024.05.08.
Gyorsabb, Egyszerűbb, Kényelmesebb: Spórolj akár napi 100 percet vállalkozásodnak
Téma, 2024.04.26.
Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!
Téma, 2023.12.13.
Lehetőségek a turizmuson innen és túl – állás Kaposvár városában
Téma, 2023.12.11.
Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé
Kávé minősítések, 2023.09.05.
Az energiaitalok hatásai a szerencsejáték teljesítményre
2024.04.26.